Teljeskörű pályázati szakértői szolgáltatásokat nyújtunk a pályázati tanácsadástól az utókövetésig.

Tanácsadás .

Fejlesztési igényfelmérés és pályázatképesség vizsgálata

Első lépésben felmérjük a vállalkozás aktuális helyzetét (termékeit, szolgáltatásait, piaci pozícióját, erőforrásait, működési körülményeit), és ellenőrizzük pályázat-képességét (általános kizáró okok vizsgálata).

Ezt követően megismerkedünk Megbízónk lehetőségeivel és projektelképzeléseivel. A különböző fejlesztési területekhez, fejlesztendő tevékenységekhez megvalósulási helyszínt, tervezett időpontot és projektértéket rendelünk, a fejlesztéseket prioritási sorrendbe állítjuk. A kapott információkat rendszerbe foglaljuk és rögzítjük.

A pályázatképesség fenntartása és a fejlesztési igények, projektötleteket aktualizálása érdekében folyamatosan egyeztetünk Megbízóinkkal.

Projektterveknek megfelelő pályázatok kiválasztása

A fejlesztési igények ismeretében tájékoztatjuk Megbízónkat azokról az éppen aktuális, vagy hamarosan meghirdetésre kerülő pályázati konstrukciókról, amelyek segíthetik elképzelései megvalósításában. Ismertetjük a pályázatok főbb kritériumait és közösen megvizsgáljuk azok illeszkedését a beruházási célokhoz.

Amennyiben nem tudunk minden fejlesztési célhoz elérhető pályázatot rendelni, személyre szabott pályázatfigyelési szolgáltatás keretében, körlevél formájában tájékoztatjuk Megbízóinkat a megnyíló lehetőségekről.
Amikor egy-két kiemelt célra vagy projektre fókuszálunk, célzottan olyan pályázatokat figyelünk, amelyek megfelelnek a cég elképzeléseinek és tervezett projektek szempontjából optimálisak. Amint megjelenik egy ilyen pályázati konstrukció, azonnal jelentkezünk.

Sok esetben Megbízónk projektelképzelése több fejlesztési területet is felölel, mely csak több pályázattal fedhető le. Feladatunk a különböző pályázatok összehangolása, az optimális struktúra megtalálása.
Még nagyobb körültekintést igényel, ha egy cégcsoport pályázati lehetőségeit kell összehangolni. Szükség esetén javaslatot teszünk az optimális vállalati struktúra felépítésére is.

Gyakran előfordul az is, hogy egy beruházást, vagy annak egyes elemeit több pályázat is támogatja, azonban a feltételek, támogatás intenzitások, szükséges vállalások nagy eltéréseket mutatnak. Feladatunk az előnyök és hátrányok összehasonlítása, Megbízónkkal közösen gondolkodva a legmegfelelőbb pályázat kiválasztása.

Célunk, hogy Megbízónk minden szükséges információ birtokában hozza meg a pályázatokkal kapcsolatos döntéseit.

Részletes jogosultságvizsgálat

Miután kiválasztottuk a legmegfelelőbb pályázato(ka)t, részletes jogosultságvizsgálatot végzünk. E folyamat során ismertetjük az adott kiírásra vonatkozó pályázati feltételrendszert és részletesen átbeszéljük azt Megbízónkkal, ill. esetleges konzorciális partnereivel.

A jogosultságvizsgálat az alábbi területekre terjed ki:

  • A pályázó vállalkozás maradéktalanul megfelel-e a pályázati kiírás szerteágazó követelményrendszerének.
  • A projekt minden egyes eleme, ismérve összeegyeztethető-e a pályázat céljával, megfelel-e a projektre vonatkozó részletes szakmai feltételrendszernek (támogatható tevékenységek, elszámolható költségek, megvalósulási helyszín feltételei, induló beruházás követelménye, költségvetés korlátok, szállítókkal szemben támasztott elvárások, stb.).
  • Egyéb kiírás specifikus feltételrendszereknek megfelel-e a pályázat (pl. minimális pontszám eléri-e).
  • A pályázó a minimálisan szükséges vállalásokat meg tudja-e tenni.

Projektfejlesztési tanácsadás

Tapasztalataink szerint a projektelképzelések egy része nem illeszthető bele egy-az-egyben a pályázatba:

  • Sokszor egyes elemek nem támogathatók.
  • A projektméret, ill. a költségösszetétel belső arányai nem megfelelőek.
  • Bizonyos speciális feltételek miatt plusz elemeket is szükséges lehet beilleszteni a projektbe a (biztosabb) támogathatóság érdekében.

A projektet minden szempontból összehangoljuk a kiválasztott pályázati konstrukcióval – javaslatot teszünk a legoptimálisabb projektnagyságra, szakmai tartalomra, költségek szerkezetére, stb.

Partnerek ajánlása

Igény esetén segítséget nyújtunk a projektben szereplő szállítók / kivitelezők kiválasztásában, a projekt összeállításához szükséges műszaki és jogi partnerek bevonásában és az esetlegesen szükséges konzorciumi együttműködések kialakításában is.

Finanszírozási tanácsadás

Megtervezzük a forráslehívás ütemezését és igény esetén tanácsot adunk a projekthez kapcsolódó finanszírozási formákkal kapcsolatban is.

Amire különösen odafigyelünk

Önnek és nekünk is drága az idő, ezért mindig nagyon körültekintően végezzük el a pályázati előminősítéseket.

Fontosnak tartjuk, hogy az Ön vállalkozása csak olyan pályázatokon induljon, amelyek jól illeszkednek fejlesztési elképzeléseihez, a vállalkozás (anyagi) lehetőségeihez. Arra törekszünk, hogy csak ilyen pályázatot ajánljunk figyelmébe.

Közérthető útmutatókat készítünk, hogy segítsük Önt a pályázati döntés meghozatalában:

  • Pályázati összefoglaló
  • Részletes pályázati terméklap
  • Projekt összeállítási útmutató

A pályázati kiírások nem szabályozott kérdéseiben a pályázat előkészítése során szakmai állásfoglalásokat kérünk a hatóságoktól, hogy biztosan támogatható legyen a projektje.

Díjazásunk

Tanácsadási szolgáltatásunkat
díjmentesen nyújtjuk.

Pályázatírás .

Adatok és dokumentumok bekérése

Ez a munkafolyamat kívánja meg a pályázóktól a legtöbb munkát és figyelmet, így igyekszünk ezt minél inkább megkönnyíteni számukra:

  • Részletesen és világosan ismertetjük Megbízónknak, hogy részéről pontosan milyen adatok, dokumentumok szolgáltatása szükséges.
  • A közhitelesen nyilvános, vagy számunkra – pl. a Megbízónk egy előző pályázatából – már ismert adatokat, dokumentumokat nem kérjük be.
  • A pályázathoz szükséges egyes csatolandó mellékletekhez sablonokat készítünk és bocsátunk a Megbízónk rendelkezésére.
  • A szükséges adat-, és dokumentum szolgáltatás tekintetében javaslatokat teszünk (pl. vállalásokra, monitoring adatokra), illetve írásban, telefonon és szükség szerint személyesen is tanácsokat adunk ezek beszerzése tekintetében.

A pályázati anyag elkészítése és beadása során értelemszerűen tekintettel vagyunk a határidőre is, ennek megfelelően osztjuk be a munkákat, és ennek megfelelően határozzuk meg a részfeladatok határidőit is – mindezekről folyamatosan tájékoztatjuk Megbízónkat.

Szakmai értékelések

Az adat-, és dokumentum bekérés során hozzánk eljutó anyagokat folyamatosan ellenőrizzük, értékeljük formai és tartalmi szempontból egyaránt, és e munka eredményéről haladéktalanul tájékoztatjuk Megbízónkat.

A kapott anyagokat abból a szempontból is vizsgáljuk, hogy a Megbízónkkal korábban egyeztetett egyéb szempontoknak is megfelelnek-e. Erre azért van szükség, hogy a rendelkezésre álló adatok és dokumentumok alapján ne “csak” egy nyertes pályázatot lehessen készíteni, hanem a nyertes pályázat tartalmát, vállalásait, egyéb pályázó-specifikus szempontjait tekintve is illeszkedhessen Megbízónk elképzeléseihez.

Ahogy a pályázatok egész életútja során, úgy ebben a szakaszban is folyamatos kapcsolatot tartunk a pályázatot kiíró szervezettel, hogy a pályázatírás során esetlegesen felmerülő speciális, a jogszabályokban, ill. a felhívásban nem szabályozott kérdésekre pontos válaszokat kapjunk.

Szöveges bemutatók megírása

A pályázatok egyre inkább sarkalatos pontja a szöveges bemutatók, az ún. “szövegboxok” elkészítése.

A pályázat kiírója itt előre meghatározott, konkrét kérdések alapján vár – egy megszabott karakterszámban – olyan szöveges információt, mely segíti a bírálókat a pályázati anyag teljes megértésében, értékelésében.

A bemutatók során fontos az “összhang” megteremtése: a csatolt dokumentumokkal, megadott adatokkal együtt egy egységes képet kell mutatniuk, amelyből világosan kiderül a bírálók számára, hogy pontosan milyen fejlesztést, milyen indokoltsággal és céllal, illetve milyen módon szeretne megvalósítani a pályázó.

A szöveges bemutatók elkészítéséhez az adatbekérés során szerzünk be alapinformációkat, és azokat mi egészítjük ki úgy, hogy a bírálók által elvárt feltételeknek megfeleljenek, ugyanakkor pontosan tükrözzék Megbízónk elképzeléseit is.

Az elkészült szöveges tartalmakat Megbízónknak is megküldjük, mielőtt véglegesítjük azokat.

Pályázat összeállítása és benyújtása

A szakmailag megfelelő, kész dokumentumokat, adatokat, szöveges bemutatókat a közreműködő szervezet által biztosított elektronikus pályázat-kitöltő felületen rögzítjük.

Az elkészült, teljes pályázati anyagot először egy belső ellenőrzés során vizsgáljuk át, majd ezt követően Megbízónknak is megküldjük jóváhagyásra.

A végleges pályázati anyagot az aktuális kiírásnak megfelelő formátumban és módon mi juttatjuk el a közreműködő szervezethez.

Bírálat nyomon követése

A pályázat-tájékoztató elektronikus felületen a pályázati bírálat teljes folyamatát nyomon követjük egészen a döntésig. Hetente akár többször is ellenőrizzük, hogy volt-e változás (bírálati mérföldkövek, értesítő, ill. levél küldemény, stb.). Minden releváns változásról haladéktalanul értesítjük Megbízóinkat – ugyanezt kérjük tőlük is.

A bírálat során a Közreműködő szervezet hiánypótlásra, ill. tisztázó kérdés megválaszolására kötelezheti a pályázókat. Ennek során a bírálók bekérik azokat az adatokat, dokumentumokat, melyeket a beadott pályázati anyagban nem találtak megfelelőnek, illetve feltehetnek olyan további, írásosan, nyilatkozatok formájában megválaszolandó kérdéseket, melyek megismerésére a pályázat jogosultsága, vagy megfelelősége eldöntésének szempontjából szükségük van.
Az abban foglalt kérdéseket egyeztetjük a Megbízónkkal, és annak megfelelően – a határidőt szem előtt tartva – készítjük el, és nyújtjuk be az anyagot.

Amire különösen odafigyelünk

Szolgáltatásaink során nem kérünk be olyan adatot Önöktől, amit már tudunk (közhiteles, nyilvános adatok, korábbi pályázatokban megadott információk).

Részletesen és pontosan tájékoztatjuk Önt szóban és írásban lehetőségeiről és kötelezettségeiről.
Konkrét megoldási javaslatokat teszünk a felmerülő kérdésekre.

Könnyen felhasználható sablonokat, segédanyagokat készünk, amelyek segítik Önt az árajánlatok összeállítatásában, csatolandó egyéb dokumentumok elkészítésében, pénzügyi és üzleti tervek összeállításában.
Minden pályázatban kell vállalásokat tenni. Hogy Ön könnyebben tudja teljesíteni őket (és nem titkoltan nekünk is kevesebb munkánk legyen a fenntartási időszakban), arra törekszünk, hogy a pályázat sikeréhez minimálisan szükséges vállalásokat tegye.

Díjazásunk

Pályázatírási szolgáltatásunkat fix és sikerdíjas konstrukcióban nyújtjuk.

Egyes pályázati programok esetében és megfelelő előminősítést követően elérhető a kizárólag sikerdíjas konstrukciónk.

Díjazás mértéke
Díjainkat a konkrét pályázati kiírások függvényében, a pályázati szolgáltatások összetettsége és emberi erőforrásigénye alapján határozzuk meg, mely jellemzően az elnyert támogatás néhány százalékát teszi ki.

Díjazási politikánkról általánosságban

A szolgáltatásainkért szakaszokra bontva kérjük a díjazást: pályázatkészítési sikerdíj címén csak annyi díjat kérünk el, amennyi a pályázatkészítési szolgáltatásunkért jár, nem kérjük el előre (kvázi előlegként) a további szolgáltatásaink díját (támogatása lehívása, monitoring tevékenységek), amelyeket előfordulhat, hogy nem is szeretne igényelni Megbízónk, ill. amelyek megvalósítása több évig is eltarhat. Mindig csak annyi díjat kérünk, amennyiért megdolgoztunk.

Támogatás lehívása

Projektnyitó megbeszélés

A projekt megkezdése előtt (gyakorlatban általában a támogatás odaítélést követen) Megbízónkkal és az esetleges konzorcium-tagokkal együtt részletesen átbeszéljük a projekt megvalósításának lépéseit, mérföldköveit, közbenső és végső határidőit, valamint javaslatot teszünk a legoptimálisabb támogatás lehívási ütemtervre.

Ismertetjük a projekt megvalósításával és dokumentálásával kapcsolatos előírásokat, vállalásokat, valamint a fontosabb jogszabályi követelményeket, így Megbízónk minden információ birtokában tud belevágni a projekt megvalósításába.

Projekt előrehaladása során további projektmegbeszélésekre is szükség lehet – mindig készséggel állunk Megbízóink rendelkezésére.

Támogatási szerződés megkötése

A pozitív támogató döntést követően támogatási szerződést kell kötni a közreműködő szervezettel, enélkül a megítélt támogatást, ill. annak előlegét sem lehet lehívni.

A folyamat során segítséget nyújtunk:

  • a Támogatási szerződés értelmezésében,
  • a fedezetként felajánlott biztosítékok megtervezésében,
  • a saját forrás összetételének meghatározásában, igazolásának módjában,
  • a beküldésre kerülő mellékletek kiválasztásában és kitöltésében,
  • az esetleges hiánypótlási kötelezettségek teljesítésében.

A támogatás szerződés összeállításával egy időben elkészítjük a már korábban felmerült változtatási igényeknek megfelelő módosítási kérelmeket is.

Projektdokumentáció vezetése folyamatba épített ellenőrzéssel

Minden kedvezményezett köteles projektmappát vezetni, amelynek tartalmaznia kell minden, a pályázattal, ill. a projekttel kapcsolatba hozható pénzügyi, jogi, műszaki dokumentumot (megrendelések, szerződések, teljesítés igazolás dokumentumai, számlák, kifizetési bizonylatok, üzembe helyezési jegyzőkönyvek, tárgyi eszköz kartonok, stb.).
A dokumentáció teljeskörűségét, a dokumentumok hatályos jogszabályoknak, pályázati követelményeknek való megfelelőségét a közreműködő szervezetek azok benyújtását követően, ill. helyszíni szemlék során is ellenőrzik.

A tartalmi és formai követelményeknek való maradéktalan megfelelés, valamint az utólagosan felmerülő problémák minimalizálása érdekében folyamatba épített ellenőrzést végzünk. Megbízóink folyamatosan küldik részünkre a projekt során keletkező dokumentumokat, így már a kiállításuk folyamatában ellenőrizhetjük, ill. javíttathatjuk azokat.
Munkatársaink sok száz projekt elszámolásában vettek részt, így jól ismerik közreműködő szervezetek néhol speciális elvárásait is.

Megbízóinkkal szoros kapcsolatot alakítunk ki, a felmerülő kérdések, problémák megoldásában azonnali segítséget nyújtunk.

Módosítások véghezvitele

A jól átgondolt projektterv és a gondosan elkészített pályázat ellenére előfordulhat, hogy bizonyos változtatásokat kell eszközölni.

A pályázat életútja során számtalan módosításra van lehetőség. Ezek bonyolultsága, bírálatának ideje, kockázatossága nagy változatosságot mutat.

Munkatársaink nagy tapasztalattal rendelkeznek a módosítások véghezvitelében, kezdve az egyszerűbb dátummódosításokkal, a géptípus-módosításokon keresztül, a bonyolultabb projektmódosításokon túl, egészen a kedvezményezett-váltásig bezárólag.

Projekt kommunikáció

Segítséget nyújtunk a kötelező kommunikációs csomagok megvalósításában is az alábbiakra kiterjedően:

  • sajtóközlemények megírása, publikáltatásukban közreműködés,
  • fotódokumentáció ellenőrzése és feltöltése TÉRKÉPTÉR-re,
  • projekt táblák megrendelése és kiszállítatása a projekt helyszínére,
  • pályázó honlapján a projekthez kapcsolódó tájékoztató aloldal tartalmának ellenőrzése.

Kifizetési kérelmek, beszámolók elkészítése

A támogatás folyósítását a kedvezményezettnek kell kezdeményeznie. Amennyiben azt a pályázati konstrukció lehetővé teszi, a kedvezményezettek előleget, ill. meghatározott feltételek teljesülése esetén részletekben történő támogatás lehívást is kezdeményezhetnek.

A folyamat során elkészítjük az időszakos, valamint záró beszámolókat, ill. kifizetési kérelmeket. Mivel folyamatba épített dokumentum ellenőrzést végzünk, ezen a ponton már nagyrészt rendelkezünk a támogatásigénylést alátámasztó, formailag és tartalmilag megfelelő dokumentációval. Ha Megbízónk korábban folyamatosan küldte részünkre az anyagokat, akkor rövid határidővel tudjuk elkészíteni a kifizetési igényléseket.
A közreműködő szervezethez történő elektronikus benyújtást követően egészen a folyósításig követjük az elszámolások jóváhagyását.

Helyszíni ellenőrzések

Helyszíni ellenőrzésre a pályázat beadásától kezdve egészen a fenntartási időszak végéig bármikor és akár többször is sor kerülhet. Amióta a kifizetési kérelmek és beszámolók benyújtása kizárólag elektronikus módon történhet, a pályázónál meglévő eredeti dokumentációt – a komplett projektmappát szinte minden pályázat esetben megvizsgálják helyszíni szemle során is.

Az ellenőrzések során szemrevételezik a megvalósult projektelemeket, azok számviteli nyilvántartását, ellenőrzik a szakhatósági engedélyek meglétét, a pályázati vállalások és indikátorok teljesülését, valamint a kommunikációs csomag megvalósítását is.

A helyszíni szemlét megelőzően felkészítjük Megbízónkat az ellenőrzés során várható kérdésekre, segítjük az előírt dokumentumlista összeállításában, a projektmappa rendszerezésében.

Az ellenőrzés időtartama alatt végig rendelkezésre állunk, kérés esetén személyesen is részt veszünk a szemlén.

Amire különösen odafigyelünk

A támogatás lehívását Önnel egyeztetve úgy ütemezzük, hogy a projekt a lehető legkevesebb előfinanszírozást igényelje.

Gyakran változnak a tervek. Minden esetben tájékoztatjuk a lehetőségekről és végigvisszük a módosításokat a pályázati intézményrendszeren.
Jogi és pályázati szakértői tanácsadással segítjük Önt a problémák megoldásában.

Utókövetés

A projekt fizikai befejezését követően fenn kell tartani – jellemzően több éven keresztül – a projekt eredményeit, valamint a támogatási szerződésben rögzített adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettségeknek is eleget kell tenni. Ezek elmaradása, ill. nem teljesülése komoly szankciókat vonhat maga után.

A tárgyévi vállalások teljesüléséről jellemzően a következő évben, a mérlegbeszámoló elfogadását, ill. az SZJA bevallás benyújtását követően kell beszámolniuk a kedvezményezetteknek. Szolgáltatásunk során már a tárgyévben, év közben is ellenőrizzük a vállalások teljesülését, így a célértékektől való elmaradást még időben észlelhetjük. Ilyen esetben figyelmeztetjük Megbízónkat, hogy korrigálja az elmaradást, tájékoztatjuk a lehetséges jogkövetkezményekről, továbbá a bizonyos esetekben fennálló módosítási lehetőségeiről is.

A fenntartási időszakban a cégadatokban, ill. egyéb pályázati adatokban bekövetkező változásokról haladéktalanul értesíteni kell a közreműködő szervezetet. Az adatváltozás-bejelentőket, ill. a módosítási kérelmeket mi készítjük el Megbízónk adatszolgáltatása alapján.

Az éves monitoring jelentéseket a szükséges adatok és dokumentumok bekérését, valamint ellenőrzését követően, határidőn belül készítjük el.

A pályázat a legtöbb konstrukció esetében a záró projekt fenntartási jelentés jóváhagyását követően, a záró jegyzőkönyv kézhezvételével tekinthető lezártnak. Ezt követően adatmegőrzési kötelezettsége áll még fenn a kedvezményezetteknek.

Amire különösen odafigyelünk

Figyelemmel kísérjük a pályázó tájékoztató felületek, továbbá a cégadatokban bekövetkezett változásokat is.

A fenntartási időszak alatt év közben is monitorozzuk a vállalások alakulását.
Scroll to Top